Herbstgold
MOZI Kismarton

Maria Peters filmje, A karmester, holland, belga életrajzi dráma, 2018
Időtartam: 134 perc
"Karmesternek tartom magam, aki történetesen nőnek született./nőből van" – fogalmazta meg a tényeket egykor tömören az egész életében nagy port kavaró, vitákat kiváltó Antonia Brico (1902-1989). Vajon megvalósíthatja-e egy nő is az álmait, állhat-e egy nő is egy zenekar élén? A rotterdami születésű, Kaliforniában nevelkedő művésznő 1926-ban Karl Muck egyedüli női tanítványa volt és 1930-ban debütált a Berlini Filharmonikusok pódiumán, majd sikeresen vendégszerepelt a legnagyobb amerikai és európai zenekaroknál. A szakma férfitagjainak nagy többsége mégsem ismerte el őt, kigúnyolták, sőt nyíltan szembe szálltak vele: soha nem kapta meg egy elismert zenekar vezető karmesteri pálcáját. Ma már inkább közhelynek számít, hogy a zenei tehetségnek köze sincs a nemi hovatartozáshoz, de még mindig mérföldekre vagyunk attól, hogy teljes egyenlőségről beszélhetnénk. 2018-ban Maria Peters holland forgatókönyvíró és rendezőnő lebilincselő, megható életrajz-filmet készített Christianne de Brujin főszereplésével Antonia Brico pályafutásáról, akinek történetét a film befejezése után egy regényben is feldolgozta.