Sziklák, lángok, fantázia: elsőként mutattak be Wagner operát a Kőfejtő színpadán

Felejthetetlen előadás keretében 5000 néző előtt bemutatták Wagner legnépszerűbb operáját A bolygó hollandit, a Szentmargitbányai Kőfejtőben. A bécsi rendező, Philipp M. Krenn a díszlettervező kollégájával, Momme Hinrichs-szel az elátkozott tengerész történetét bemutató produkciójukban hullámzó, korbácsoló tengerré változtatták a kőfejtőt. A Wagner operák tapasztalt és feltörekvő fiatal előadóiból álló nemzetközi együttesét Patrick Lange karmester dirigálta. Az előző évekhez hasonlóan a magyar zenészekből álló Piedra Fesztiválzenekar lesz az operaelőadások rezidens zenekara. Az előadást 24 alkalommal játsszák a nyári hétvégéken, augusztus 23-ig. A július 12-i és 26-i, valamint az augusztus 9-i és 23-i előadásokra Sopronból három fel- és leszállóval shuttle-buszt indítanak. A következő évben a Kőfejtőben már többször nagy sikert aratott Thaddeus Strassberger rendezésében és Giuseppe Palella jelmezeivel, Puccini Tosca című operáját tűzik műsorra.
Wagner A bolygó hollandi operájával rögtön két premiert is ünnepeltek a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Először mutattak be ezen a helyszínen Wagner operát és egyben az előadás jelenti Burgenland tartomány nyári játékszezonjának az ünnepélyes megnyitását is. Philipp M. Krenn rendező csapatával vizuális élménnyé varázsolta a komor hangulatú sorsdrámát. A színpadképben Momme Hinrichs, míg a jelmeztervezésben Eva Dessecker voltak segítségére, Patrick Lange zenei vezetése alatt a zenemű szenvedélyesen és drámai erővel csendült fel. A sikeres előadás mély benyomást tett a gazdasági, politikai és kulturális élet számos képviselőjére is, köztük Hans-Peter Doskozil Burgenland tartomány tartományi előljárójára és feleségére, Susanne Kraus-Winkler államtitkárasszonyra, Karl Nehammer exkancellárra, Lidia Baich hegedűművésznőre, az operaénekesre és a Mörbischi Nyári Játékok egykori intendánsára és nejére, Harald és Ingeborg Serafinra, Christine Catastara, Franz Patayra, Harald Haukere, Ricardora – José Vybiral, Kathrin Zierhut-Kunzra, Klaus Panholzerre Doris und Franz Felberre, az Esterhazy Betriebe AG felügyelőbizottságának elnökére, Dr. Ottrubay Istvánra és partnerére Petra Mayerre, valamint az Esterhazy Betriebe AG igazgatóságának tagjaira, Matthias Grün és Michael Gröschl urakra és feleségeikre.
Dr. Ottrubay István, az Esterhazy Betriebe AG felügyelőbizottságának elnöke így beszélt az eseményről: „A bolygó hollandi színre állításával egy csodálatos premieren túl a Burgenland tartománnyal közösen alapított cégünk, az SBS Opernbetrieb Burgenland első produkcióját is ünnepelhetjük. A cég alapításával nyomatékosítjuk a helyi felelősségvállalás (nem csak élményt ad, hanem gazdasági hasznot is hoz) jelentőségét a kultúra területen. Az Opera a Kőfejtőben kitűnő példa arra, hogy a művészet nem csak inspirál, hanem gazdasági fellendülést is eredményez legyen szó a turizmus fellendítéséről, foglalkoztatásról vagy helyi értékképzésről. Ez az együttműködés Burgenland tartományt egy pezsgő, nemzetközi szinten is figyelemre méltó kulturális régióvá emeli.”
Magas hullámok óriási mélységek, a látványos színpadkép drámai tengeri tájjá varázsolja a kősziklákat
Romantikus opera három felvonásban az alcíme Wagner negyedik, 1843-ban bemutatott operájának. A pályafutásának korai szakaszából ez az egyetlen alkotás, mely folyamatosan a repertoárok része és sokan napjainkig Wagner egyik legnépszerűbb operájaként tartják számon. A két és fél óra hosszúságú darabban a zeneszerző egy elátkozott tengerész történetét meséli el, aki arra van ítélve, hogy addig járja a tengert, amíg meg nem találja a neki örök hűséget fogadó hitvesét.
A rendező és a díszlettervező már rögtön az első pillanatban ideális párosításként látta a kőfejtőt és a darabot: a színpadkép a szeles norvég, a tenger hullámait is megzabolázó zord fjordokhoz kalauzolja a nézőt. Segítségükre van ebben Roland Horvath videóművész, akinek vetített képes aláfestései misztikus, tomboló tengeri tájjá alakítják a kősziklákat.
A szinte a semmiből előtűnő, egy hosszú utat maga mögött tudó, titokzatos hajó, Daland egy-két meglepetéssel is szolgáló, átalakítható háza, valamint a természeti erőket, a hullámokat és a lángokat virtuálisan bemutató látványelemek lenyűgöző összesége gondoskodik a publikum beszippantásáról. A zeneműben az erő, a harag és kétségbeesés mellett jelen van a vágyakozás, a romantika és a szerelem, mindez egy kis humorral fűszerezve. Az első Wagner opera, mely előrevetíti a későbbi művek fő elemeit, a vezérmotívumokat, a megváltást, és a „Gesamtkunstwerk”-et.
Krenn-nél első helyen állnak az előadóművészek, ezért például a Kőfejtő történetében nem megszokott módon, visszatérnek a színpadra a kórus tagjai is. Hinrichs gyermekkora meghatározó operaélményeként tekint Wagner operájára, A bolygó hollandira, mely máig egyik kedvenc darabja.
A pompás jelmezekért Eva Dessecker jelmeztervező felel, aki számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a kőfejtő nyári melegébe, úgy tudja odavarázsolni a norvég zord időjárást, hogy az az anyaghasználatában a művészek számára élvezhető legyen, és mégis visszaadja a szükséges hangulatot. Az idei évben az osztrák fénytervező, Paul Grilj gondoskodik a fénytechnikáról, míg a látványos akciójelenetekért a közönség számára már jól ismert Raun Arthur Braun felel.
„Richard Wagner zenéje páratlan érzelmi erővel és mélységgel bír, pont emiatt ér el különleges hatást egy olyan helyszínen, mint a Kőfejtő. A bolygó hollandiban a mély érzelmek Wagner drámai hangzásvilágában köszönnek vissza: misztikus hangulat, reménytelen vágyakozás, monumentális zenekari részletek és szenvedélyesen hömpölygő dallamok. Ennek a muzsikának egyszerűen térre, levegőre, atmoszférára van szüksége, mindezek a tulajdonságok adottak a Kőfejtő színpadán. Egészen egyedülálló élményként fogadja be Wagner zenei világát a Kőfejtő archaikus kulisszája, egy más világba repítve közönségét!” – fejtette ki az előadásról véleményét az Opera a Kőfejtőben intendánsa, Daniel Serafin.
Bár a díszlet légiesen könnyűnek tűnik, súlya majdnem eléri a 100 tonnát. A beépített anyagok mennyisége is számottevő: kereken 6 kilométer hosszúságú és 6.500 négyzetméternyi faanyagot, 600 kubikméternyi hungarocellt és 42 tonna acélt használtak fel az építkezésnél, mindezeket körülbelül félmilliónyi csavar rögzíti, és mintegy hat tonna vakolat és festék fedi. Pont a nagy mennyiségű anyaghasználat megköveteli a fenntarthatóságot, a tervezési munkálatok alatt a digitalizálásnak köszönhetően egyrészt a papírhasználatot lehetett jelentősen csökkenteni, másrészt pedig a hulladékanyagok mennyiségét, ezen kívül lehetőség szerint minden anyagot vagy saját, vagy más produkciókban igyekeznek újrahasznosítani.
Művészeti irányítás és élvonalbeli operaénekesek
A dirigensi pulton a tapasztalt Wagner-karmestert, a német származású Patrick Lange-t köszönthetjük, aki először lép fel a Szentmargitbányai Kőfejtőben.
„Wagner zenéjében a harmóniák sűrűsége, a hihetetlen hangvilág, a végtelennek tűnő szólamok, az intenzív hangszerelés, a szinte filmszerű átvezetések összessége hipnotizál és annyira beszippant, hogy ettől nehéz aztán szabadulni. Szinte függőséget okoz!“ – teszi hozzá Lange.
A megváltásban reménykedő Hollandi szerepét korunk ünnepelt baritonjai, a grúz származású Georg Gagnidze, az amerikai James Rutherford és a finn Tommi Hakala formálják meg. George Gagnidze múltbeli alakításai közül kiemelendő a Nabucco a NewYork-i Metropolitanben, Rigoletto szerepe az atlantai és dallasi operaházakban, Macbeth a bolognai Teatro Comunale-ban, valamint a nápolyi Teatro San Carlo mellett, a budapesti Operaházban is, Modeszt Muszorgszkij Hovanscsinájából Fjodor Saklovityij szerepe a Berlini Staatsoperben, valamint Saint-Sains Sámson és Delila című operájából Dagon főpapja, a Staatsoper Unter den Lindenben. James Rutherfordot, akit a Seattle Operaház Wagner versenyének megnyerése után az egyik legelismertebb Wagner-interpretátorai között tartanak számon, szintén nem kell bemutatni a magyar közönségnek, hiszen a Wagner napokon énekelte már a Hollandi szerepét. Tommi Hakala 2019-ben debütált
A Rajna kincsében, és ezt követően végigénekelte a ciklust a világ különböző operaházaiban. A 2024/25-ös évadban A bolygó hollandi főszerepe mellett többek között ismét Wotant énekli A walkür-ben, és Puccini Toscajában debütál Scarpia szerepében a limoges-i operaházban.
A naphosszat az örök vándorlásra ítélt hajósról ábrándozó Senta-t, három szereposztásban a norvég Elisabeth Teige, a dél-afrikai Johanni van Oostrum és a müncheni Johanna Will alakítja. Elisabeth Teige korunk egyik legkeresettebb drámai szopránja. Senta szerepében a Norvég Állami Operaházban, Oslóban debütált, majd a frankfurti, bergeni, operaházak, a berlini Deutsche Oper és a Prágai Nemzeti Színház színpadán, legutoljára pedig a Dmitrij Csernyakov nagysikerű rendezésében a Bayreuthi Ünnepi Játékokon Oksana Lyniv irányításával láthatta őt a nagyközönség. A dél-afrikai származású szoprán, Johanni von Oostrum az egyik legkeresettebb Wagner, Strauss és Janaček előadó. Senta szerepében legutoljára Torinóban láthatta a nagyközönség. Dolgozott Fischer Ádámmal Beethoven Fidelio-jában Lenonaraként, és Mundruczó Kornéllal, a Bajor Állami Operaházban megrendezett Lohengrin produkcióban, Elsa szerepében. A német származású Johanna Will a legfiatabb Rolex-ösztöndíjasként tanult a Georg Solti Akadémia növendékeként. Az idei évadban két Wagner-operában is debütál, a Parsifalban a Stuttgarti Operaházban, valamint Senta szerepében Szentmargitbányán
Erik, a vadász szerepébe szintén három tenor bújik majd: az amerikai AJ Glueckert és Dominik Valdes Chenes, valamint a horvát Nenad Čiča. AJ Glueckert elsősorban a késő romantika, valamint a modern operairodalom interpretátoraként vált ismertté, a NewYork-i Metropolitan Operaházban már a 2016/17-es évadban alakította Senta jegyesét. Közel 10 éve a Frankfurti Operaház tagja, az idei évadban többek között Alwa szerepét énekli Berg Lulu-jában, Heurtalt Albéric Magnard Guercoeurjában és Skuratov szerepét, Janaček A holtak házából című zenekari szvitjében. Dominik Valdes Chenes az idei évadban debütált Greenhorn szerepében, Jake Heggie Moby Dickjében, a New-Yorki Metropolitan Operában, és Erik szerepét is először énekli A bolygó hollandiban, mielőtt ismét Greenhorn szerepébe tér vissza a Met-be. Nenad Čiča pályafutásának kezdetén a Belgrádi Operaház társulatában játszott, majd ezt követte két éves szerződés a Theater Heidelberg-nél, 2023 óta pedig a Theater Bielefeld társulatának tagja.
A kormányos szerepében Jinxu Xiaohu (Nabucco, Ismaele, 2022) és Brian Michael Moore (Carmen, Don José, 2023) visszatérnek a Szentmargitbányai Kőfejtő színpadára. Liang Li és Jens-Erik Aasbø alakítják Senta apja, Daland kapitány szerepét.
Mary, Senta dajkájának szerepén két mezzoszoprán Roxana Constaninescu és Lora Grigorieva osztozik. A bolgár Constaninescu a Bécsi Operház szólistájaként kezdte kariierjét, nagysikerű operaszerepei mellett keresett dalénekes is. Pierre Boulezzel közös felvételüket Sztravinszkij Pulcanellájáról Grammy-díjra jelölték. A fiatal mezzoszoprán Lora Grigorieva Bécsben és Moszkvában végezte tanulmányait, jelenleg a Wagner-Konzervatóriumban Claudia Visca tanítványa. Több verseny, így például a bécsi International Young Artists Competition, valamint az International Moscow Competition for Young Singers, vagy az olasz Bellano Paese degli Artisti győztese.
A magyar zenészekből álló Piedra Fesztiválzenekar lesz a következő évben is az operaelőadások rezidens zenekara, az ő kíséretükkel csendülnek fel többek között Senta vágyakozó balladája, vagy a matrózok kórusa.
A Philharmonia Chor Wien együttesét a korábbi években már sokszor bizonyító Walter Zeh tanítja be.
Ebben az évben sem hiányozhatnak a kaszkadőrök, akiket a már korábbi produkciókból jól ismert Ran Arthur Braun instruálta és tanította be.
Puccini melodrámája, a Tosca visszatér a Kőfejtő színpadára
Jövő évben az operairodalom egyik legkedveltebb darabja, 11 év után tér vissza a Kőfejtő színpadára, a közönség számra már ismert páros Thaddeus Strassberger rendezésében és Giuseppe Palella díszes kosztümjeivel (2021 Turandot, 2024 Aida). A zenei vezetésért Valerio Galli lesz felelős, aki 2023-ban a Carmen produkcióját dirigálta.
A néző útja Puccini zenéje hallgatása közben, kezdve Tosca megrendítő imájával (Vissi d’arte) Cavaradossi Képáriáján (Recondita armonia) át Scarpia kegyetlen (Ha più forte sapore) monológjáig felér egy érzelmi hullámvasutazással. Az érzelemdús, elragadó dallamokban gazdag zenei élmény különleges erővel csendül fel a kőfejtő sziklái között.
IDŐPONTOK & INFORMÁCIÓK
Premier: 2025. július 9.
További előadások:
Július 10., 11., 12., 17., 18., 19., 23., 24., 25., 26. és 31.
Augusztus 1., 2., 6., 7., 8., 9., 14., 15., 16., 21., 22., és 23.
Kezdés júliusban: 20.30 óra, beengedés 18.30 órától
Kezdés augusztusban: 20.00 óra, beengedés 18.00 órától
Időtartam: kb. 2,45 óra
Jegyárak: € 29 - € 168