Kulturális örökség közvetítése a "Z" generáció számára

Teltházas konferenciát tartott az Esterházy Magyarország Alapítvány

Második alkalommal került megrendezésre az Esterházy Magyarország Alapítvány szervezésében a módszertani konferencia, ezúttal „A kulturális örökség közvetítése a "Z" generáció számára a történelem oktatáson keresztül“ címmel. Az eseményt 2018. október 18-án, az MTA, Humán Tudományok Kutatóházában rendezték meg. A konferencia illeszkedik a tavaly hagyományteremtő szándékkal megrendezett „Innovációk és inspirációk a történelemoktatásban” című konferenciasorozatba.

A konferenciát Horváth Zita, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár és Czigány Balázs, az Esterházy Privatstiftung igazgatóhelyettese nyitotta meg. Mindkét előadó kiemelte a fiatalság és a fiatalságot támogató pedagógus szakma szerepvállalásának fontosságát a kulturális örökség közvetítésében. Horváth Zita méltatta az Estöri verseny új módszertanát, Czigány Balázs pedig hangsúlyozta, hogy a „Z” generáció igényeihez a szakmának kell alkalmazkodni, hiszen az ő felelőssége, hogy a fiatalok is átadják a kulturális örökséget, továbbá bemutatta a szervezőt, az Esterházy Magyarország Alapítványt.

Az előadók között ezúttal is számos tudományterületről érkeztek a szakemberek és tartottak nemcsak tartalmas, de szórakoztató előadásokat. Gyarmathy Éva, MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének tudományos főmunkatársa a tanulás megújulásának korszakáról beszélt. Megtudtuk, hogy a tanulás megújulása egyben a mobilitás visszanyerése, hiszen mozgásra születtünk, s a földművelés, az írásbeliség és az oktatás tulajdonképpen kötötté teszi életünket különböző területeken. Az előadó szerint az infokommunikáció változásával sok minden megváltozott, a „z” generáció kapcsolatokat, élményeket, játékot vár el, a csoporthoz tartozásra, információra, és önismeretre, sikerre számít.

Mező Ferenc, rendkívül szellemes előadása a kreatív tanulásról szemléletes példákkal mutatta be, hogy mivel tudjuk kreatívvá tenni a tanulási módszertant, és hogy nem történelmet tanítunk, hanem az összefüggések meglátását, a kritikai érzéket, problémamegoldást és hasonló kompetenciákat.

Foki Tamás, a Fazekas Gimnázium igazgatóhelyettese, és az Estöri versenybizottság elnöke vendégeivel, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium növendékeivel közösen mutatta be az Esterházy Tehetségpont egyik jó gyakorlatát, az Esterházy Summer Universityt. Levetítették a nyári egyetemről szóló kisfilmet, amely jól érzékeltette a projekt fiatalos szemléletét, a lendületességét.

A konferenciára meghívást kapott a Magyar Nemzeti Múzeum vezető múzeumpedagógusa, Kesik Gabriella is, aki az ebédszünet után kapott szót. Előadása címeként megfogalmazta a kérdést: „Múzeum- a lassú műfaj?”, és ennek a kérdésnek a megválaszolására építette fel prezentációját. A felgyorsult világban természetesen a múzeumok is próbálnak felzárkózni, és az érdeklődést megnyerni, de alapvetően a múzeum lassú műfaj marad, hiszen offline tér, ahol a tárgyakkal való valós találkozás jön létre szemben a virtuális világgal. A múzeum mégis egy köztes világ a tankönyvek és a való világ között, ahol nincs tévedés, elvárás, de lehet felfedezni, elemezni. Multi-és interdiszciplináris jellege sikeres tanulási módszereknek ad teret.

Bezerédy-Herald Balázs a „z” generációról, mint digitális generációról beszélt, akinek azonban analóg igényei vannak. Bezerédy-Herald Balázs business coachként a munkát vállalni kívánó „y” és „z”generációval tart kapcsolatot, és ebből a szemszögből jellemezte a nemzedéket. Megállapította, hogy a „digitális bennszülöttekkel“ kapcsolatban kulcsfontosságú három terület, amikkel tudatosan foglalkozni kell a sikeres képzésük érdekében: a kapcsolat, a kreativitás és a közösség.

Az előadók sorában utolsóként kapott szót Gerse István, de lehengerlő, tartalmas prezentációja mindenkit lebilincselt. Az Alba InnovárDigitális Élményközpontot képviselő oktató ugyanis számos gyakorlati módszertani „csemegével“ lepte meg a közönséget, ami innovatív lehetőségeket adhat gyakorló tanároknak, fiatakkal foglalkozó szakembereknek. Timeline editortól kezdve, digitális parafatábláig, projekttervező alkalmazásig válogathatott a közönség az opciókból.

A konferencia lehetőséget biztosított továbbá a szünetben az Estöri versenyre nevező diákok felkészítő tanárainak, hogy egy workshopon feltegyék kérdéseiket a versennyel kapcsolatban.

A teltházas Esterházy módszertani konferencia nagy érdeklődés jegyében, sikeresen zajlott, képes beszámoló pedig a következő linken látható:
Fotók

 

Kapcsolat:
tehetsegpont@esterhazy.hu
Tel: +43 2682 63004 504