Harminc csapat a második ESTÖRI középdöntőjében

( Esterhazy )

Az Esterházy Magánalapítvány által meghírdetett komplex ESTÖRI – KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY középdöntőjét Budapesten tartják.

Artikel drucken Nyomtatás Artikel versenden Küldés

KÉTNAPOS KÖZÉPDÖNTŐ 

Két napon át, február 20-án és 21-én rendezik meg a második ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjét Budapesten. Harminc középiskolai, kilencedikes és tizedik osztályos csapat mérheti össze tudását a második fordulóban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében. Február 21-én előreláthatóan 17.00 óra magasságában Live Stream segítségével jelentik be a döntős csapatok névsorát. Elindult az ESTÖRI Junior Kreatív Alkotói verseny is, ahol március 1-ig várják az általános iskolások jelentkezését.

Tizennégy vidéki, két határon túli, valamint hat budapesti középiskola összesen harminc, három fős csapatának – kilencedik és tizedik osztályos diákok – vetélkedésével folytatódik februárban az ausztriai székhelyű Esterházy Magánalapítvány szervezésében idén másodszorra kiírt kreatív történelmi verseny.

A vetélkedés témája ebben a tanévben a Vendégségben az Esterházyaknál - Barokk ünnepek a 18. században.

A verseny struktúrája hasonló a tavalyihoz, a jelentkezők az első fordulóban egy időzáras online kvíz feladatsort osztottak meg, instagram-os csapatképet készítettek és illusztrált esszét írtak.

A középdöntőbe bekerült csapatoknak megadott határidőre szakmai prezentációval és kreatív videóval kell készülniük, amit aztán a versenyen mutatnak be. A videómunkák az ESTÖRI Youtube csatornáján lesznek megtekinthetők a #ESTÖRI valamint a csapatok nevét tartalmazó #-gel.

A verseny kiírója, a kismartoni (Eisenstadt) székhelyű Esterházy Magánalapítvány célja, hogy a fiatalok önálló ismeretszerzés, kutatás segítségével és a koruknak megfelelő digitális eszközökkel és ismeretekkel oldják meg a háromfordulós verseny feladatait. A Magánalapítvány emellett kiemelt feladatának tekinti a fiatalok ösztönzését kreativitásuk kibontakoztatására.

A középdöntő zsűritagjai:
- Bárány Krisztián, történész, filmrendező,
- Dr. Kiss Erika, Magyar Nemzeti Múzeum, művészettörténész, szakmuzeológus
- Foki Tamás, Fazekas Gimnázium, történelem szakos igazgatóhelyettes
- Keglevich Kristóf, Fazekas Gimnázium, történelem szakos tanár
- Pisák Andrea, történelem és földrajz szakos tanár
- Sebestyén Gabriella, az Esterházy Magánalapítvány munkatársa, történelem szakos tanár
- Dr. Varga Kálmán, történész, muzeológus
A sajtónyilvános középdöntő mindkét nap 10.00 órakor kezdődik és előreláthatólag 17.00 óráig tart.

A második nap estéjén a versenybizottság Live Stream segítségével hirdeti ki az április 18-i döntőbe továbbjutó csapatokat. A döntőt a kismartoni Esterházy-kastély Haydn Termében rendezik meg.

A verseny együttműködő partnerei a Klebelsberg Központ, az MTA Történettudományi Intézete, az MTA Könyvtár és Információs Központ, az Arcanum Adatbázis Kft. valamint a Nemzeti Levéltár.

 

ESTÖRI-JUNIOR

A versenyt ESTÖRI-JUNIOR néven idéntől kiterjesztik a 8-15 éves korosztályra is. Március 1-ig jelentkezhetnek azok a diákok, akiket tanáraik beneveznek a kreatív rajz-, képregény- és makett-készítési versenyre. Az egyes kategóriák kiírása szerint vagy két megadott anekdotát kell rajzban, illetve képregényben visszaadni vagy pedig bármely Esterházy történelmi épület makettjét megépíteni.

 

További információk:
www.estori.hu
Facebook: estoriverseny
Instagram: @estoriverseny #ESTÖRI, #Esterhazy , #Estöriverseny
Youtube: Estöri Verseny

www.estorijunior.hu
Instagram: @estorijunior

 

 

 

 

Esterhazy Privatstiftung
Esterhazyplatz 5
7000 Eisenstadt, Austria
T +43 (0) 2682 / 63004-0

         © Sun Feb 25 04:35:05 CET 2018 Esterhazy Betriebe GmbH